Az ideg elhelyezése a nedveskamrában

A proximalis csonk a két ingerlő elektródára fekszik, míg a distalis csonk a két elvezető elektródára. A négyszögingerlőből kilépő vezeték pozitív pólusa a nedveskamra első ingerlő elektródjához kapcsolódik, a vezeték negatív pólusa pedig a második ingerlő elektródhoz. Az erősítőbe bevezető fekete vezeték a nedveskamra közepén található föld elektródhoz kapcsolódik. A piros színű vezetéket az első elvezető elektródhoz, míg a kék színűt a második elvezető elektródhoz csatlakoztatunk.

Az ingererősség hatása az akciós potenciálra

Egyes impulzusokkal, 0.2 ms-os impulzusszélesség mellett, alacsony feszültséggel kezdjük ingerelni az ideget. Küszöb alatti ingerekre az oszcilloszkóp képernyőjén csak az ingerbetörés jele látható, mutatva azt, hogy az elektromos inger az ideghez ugyan eljutott, de ingerületet még nem váltott ki. Ez egyúttal az ingerlés időpontját is jelzi. Emeljük fokozatosan az ingerlő feszültséget és figyeljük a képernyőn megjelenő jeleket. Az ingerlő feszültség emelkedésével párhuzamosan növekszik egyrészt az ingerbetörés jele, másrészt pedig fokozatosan kialakul a bifázisos akciós potenciál képe, amely kezdetben csak egy alacsony hullám formájában emelkedik ki az alapvonalból. A kalibráló jel alapján állapítsuk meg az akciós potenciál feszültségét, az időjel alapján pedig a fel és leszálló szár időtartamát. Készítsünk felvételt a fent leírt módon.

Megfigyelések

A preparátum akciós potenciáljának átlagos feszültsége néhány mv-os értékű, időtartama 3 ms körüli. A „minden vagy semmi” törvényét a preparátum látszólag nem követi: az ingerlő impulzus erősségének növelésével az akciós potenciál amplitúdója is nő. Ennek oka az, hogy az ideg különböző ingerküszöbű rostokból áll. Az inger feszültségének emelésével egyre több rost jön ingerületbe, s a szummált akciós potenciál nagyobb lesz.

Az idegimpulzus vezetési sebességének mérése. Rostspektrum

Alacsonyabb feszültségre megjelenő akciós potenciál az Aα rostokból származik, majd az ingererősség emelésével fokozatosan megjelenik az Aβ és C rostcsoport hulláma is. A vezetési sebesség meghatározásához mérjük le a nedveskamrában lévő első ingerlő elektród és az első elvezető elektród közötti távolságot (mm-ben). Az oszcilloszkópon lévő sugárátfutás segítségével állapítsuk meg az ingerbetöréshez viszonyítva a rostkomponensek amplitúdó maximumához tartozó latencia időt (ms-ban). A sebesség = út/idő, tehát a mm-ben kapott távolságot elosztjuk a ms-ban mért idővel, így megkapjuk az adott rostkomponens vezetési sebességét m/s-ban.

Reobázis és a kronaxia meghatározása

A négyszögingerlőn állítsunk be 50 ms-os impulzusszélességet, ezután egyes ingerekkel megkeressük az ingerküszöböt. Ez a feszültség lesz a reobázis értéke. A leolvasott értéket megkétszerezzük és egyes impulzusokkal megkeressük azt a legkisebb időtartamértéket ( impulzusszélesség), amelynél az akciós potenciál éppen megjelenik. Ez az időérték, ms-okban kifejezve lesz az ideg kronaxiája.