A légrezgéseket nemcsak a külső hallójárat, hanem a koponya csontjai is közvetítik a belső fül felé. A csontos hangvezetés élettani jelentősége azonban kisebb, mint a külső hallójáraton keresztülé légvezetésé.

A csontos hangvezetés vizsgálatát úgy végezzük, hogy a megütött hangvillát a koponyatető középvonalára illesztjük. Amikor a hangvilla hangját többé nem halljuk, fogsorunkhoz érintjük, majd amikor halásérzetünk így is megszűnik, a fülünkhöz tartjuk.

Rinne kísérlete nemcsak a csontos hangvezetés tényét bizonyíntja, hanem azt is, hogy a csontos hangvezetésben is vannak bizonyos különbségek: fogsorról jobb a hangvezetés, mint a koponyatetőről. Rinne vizsgálatát (Rinne-féle próba) a klinikai gyakorlat is felhasználja a középfüli (vezetési) nagyothallás és a belsőfüli (érzékelési) hallászavarok közötti különbségtételben. (Vezetéses nagyothallásnál a légvezetés hiányzik, ezért a hangvilla hangja a fül közelében sem érzékelhető.)