A vér és vérplazma relatív viszkozitásának mérésére ma legelterjedtebben az Ostwald féle viszkozimétert használják. Ez lényegében egy U alakú cső, melynek egyik szára egy meghatározott belméretű kapilláris cső, a másik a mérendő anyag rezervoárjaként szolgál. A készüléket az ábrán látható módon felfüggesztjük, majd a bal oldali csőbe pipettázzuk a vizsgálandó anyag néhány ml-ét. A jobb oldali szárra szerelt gumicsövön keresztül szívást gyakorolunk úgy, hogy a folyadék a kapillárison keresztül megtölti a felső rezervoárt, szintje pedig meghaladja az "a" pontot. A szívást abbahagyva, a folyadéknívót esni hagyjuk, s midőn az ”a” pontot elérte, elindítunk egy stopperórát. Mikor a folyadéknívó a "b" ponton áthalad, az órát megállítjuk és leolvassuk. Az ily módon mért kifolyási idő arányos a viszkozitással. A kísérletet először desztillált vízzel végezzük el. A vér ill. a vérplazma kifolyási idejét elosztjuk a vízével. A kapott viszonyszámok adják a relatív viszkozitást.
Ez a vér esetében 5, míg a plazmáé 1.8. A viszkozitás értéke a vörösvérsejtszámtól ill. a plazma fehérjetartalmától függ.
