A szervezetet alkotó szervek sajátos felépítése és nagyon eltérő funkciója ellenére az őket felépítő szövetek négy alaptípusba sorolhatók: hámszövet (epitélium), kötő- és támasztószövet, izomszövet és idegszövet.

Az alapszövetek mindegyike jellegzetes morfológiai és funkcionális sajátságokkal jellemezhető, illetve a még speciálisabb sajátságok alapján alcsoportokba sorolható. Az egyes alapszövetek osztályozásánál figyelembe vesszük az adott szövet embrionális eredetét, vagyis, hogy az adott szövetet alkotó differenciált sejtek melyik csíralemezből származnak. Ezen túlmenően az alapszövetek alcsoportjainak felállításánál figyelembe vesszük a szövetek elhelyezkedését, a sejtek alakját és a sejtek elrendeződését.

Mivel mindhárom csíralemez sejtjei képesek epitéliumot létrehozni, az epitélium lehet akár ekto-, mezo- vagy endodermális eredetű. A hámszövetek általában különböző felszíneket burkolnak, de vannak olyan hámszövetek is, amelyek szekrécióra, külső ingerek felvételére, vagy bizonyos fényhullámtartományok elnyelésére vagy felerősítésére specializálódtak. Ez alapján elkülönítünk fedőhámokat, mirigyhámokat, érzékhámokat és pigmenthámokat. A fedőhámok között vannak olyanok, mint pl. a vékonybelet borító felszívóhámok, amelyek a funkciót segítő, felületnövelő speciális struktúrákkal, mikrovillusokkal rendelkeznek. Más fedőhámok, mint pl. a légutak hámja bizonyos anyagrészecskék mozgatására specializálódtak, ezek csillókkal rendelkeznek.

Ugyanakkor az epitéliumnak bármelyik alcsoportját is vizsgáljuk, mindegyikre jellemző, hogy a sejtek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, közöttük erek, idegek nincsenek. A sejtek közötti kapcsolatot specializált sejtkapcsoló struktúrák biztosítják. Ezek vagy teljesen elszigetelik a sejteket a környezetüktől (szigetelő sejtkapcsoló struktúrák, zonula occludens), vagy stabilizálják a sejtek helyzetét a szöveti struktúrában (mechanikai sejtkapcsoló struktúrák, zonula adherens, dezmoszóma), vagy éppen metabolikus kapcsolatot biztosítanak a sejtek között (kommunikatív sejtkapcsoló struktúrák, réskapcsolat vagy nexus). Miután a sejtkapcsoló struktúrák a sejtek laterális és bazális felszínén jelennek meg, ezek integritása meghatározó jelentőségű az epitheliális sejtek bazális-apikális orientációjának a meghatározásában is. Ez a polarizáció ugyanakkor nélkülözhetetlen az epitélium működéséhez. Hiszen pl. a bélhámsejtek esetében egész más membránfehérjék találhatók a sejtek apikális felszínén, amely a béllumennel érintkezik, mint a bazális felszínén, amely a bazális laminán keresztül az alatta lévő kötőszövettel van kapcsolatban.

A kötőszövetek a hámszövetekkel ellentétben szinte kizárólag a középső csíralemez mezenchimasejtjeiből differenciálódnak. Ez alól csak a gerinces állatok agy- és arckoponyáját alkotó bőrcsontok kivételek, ezek dúclécsejtekből differenciálódnak, vagyis ektomezenchimális eredetűek. A középső csíralemez, mint ahogy azt már a fejlődéstani fejezetben is láttuk, nagyon változatos módon differenciálódik a gerinces embrióban. Ezért nem meglepő, hogy a középső csíralemez mezenchimasejtjeiből nagyon sokféle szövet, többek között a kötőszöveteknek is különböző alcsoportjai differenciálódnak. Szemben a hámszövetekkel, a kötőszövetekben a sejtek nem kapcsolódnak egymáshoz, közöttük nagy extracelluláris terek vannak, amelyet a kötőszövetek fajtájától függően különböző összetételű extracelluláris mátrix tölt ki. Az extracelluláris mátrixot rostos fehérjék (pl. kollagén, elasztin) és általában nagy vízkötőképességű alapállomány (pl. hialuronsav) alkotja. Így a kötőszövetek további osztályozásánál nemcsak a kötőszöveti sejteket, de az extracelluláris mátrix kémiai és fizikai sajátságait is figyelembe vesszük.

Szemben a hámszövettel és a kötőszövettel, ahol az osztályozás főleg morfológiai alapon történik, az izom- és idegszöveteket főként funkcionális alapon osztályozzuk.

Az izomszövetet kontraktilis sejtek alkotják. A sejtek szerveződésük alapján háromféle izomszövetet hoznak létre, a vázizomszövetet, a simaizomszövetet és a szívizomszövetet. Az izomszövetek működését az idegrendszer szabályozza. Az idegi szabályozástól függően az izomszövet lehet szomatikus izom, amikor a központi idegrendszerben lévő motorneuronok axonjai közvetlenül az izomsejt membránjához szállítják az információt (szomatomotoros rendszer), illetve viszcerális izom, amikor a központi idegrendszerben lévő motorneuronok axonjai egy perifériás ganglionban átkapcsolódnak, s a ganglionban lévő másodlagos motorneuron axonja szállítja az információt az izomsejt membránjára (autonóm motoros rendszer). A szomatikus izmok az akaratlagosan irányított harántcsíkolt izmok, míg a viszcerális izmok az akaratunktól függetlenül működő simaizmok és a szívizom. Ahhoz, hogy a kontrakció megfelelő hatékonyságú legyen, a sejtek mindhárom szövettípusban kötegeket alkotnak, így jól elkülönülnek a környezetüktől, s könnyen felismerhetők. Bár minden izomsejt a középső csíralemez mezenchimasejtjeiből differenciálódik, a különböző izomszövetek differenciálódásáért a középső csíralemez különböző részein lévő mezenchimasejtek felelősek. A gerinces állatok törzsizomzatát alkotó vázizomzat miotóm eredetű, vagyis embrionális eredetét tekintve szegmentált, ugyanakkor a végtagizmokat alkotó vázizomzat a laterális lemez mezodermából származik, így az nem szegmentált. Bármennyire is különböznek azonban az egyes izomszövetek egymástól, s bármennyire is különbözőek azok a struktúrák, amelyeket kialakítanak, egy dologban mindegyik megegyezik, nevezetesen abban, hogy a sejtjeik citoplazmájának nagy részét aktin és miozin fehérjéből felépülő kontraktilis filamentumok alkotják. Ezeknek a filamentumoknak a jól szabályozott kölcsönhatása eredményezi a sejtek megrövidülését, vagyis a kontrakciót.

Az idegszövet neuronokból és gliasejtekből áll. A központi idegrendszer gliasejtjeit általában neurogliasejtként, míg a perifériás idegrendszer gliasejtjeit általában Schwann-sejtekként és szatellitasejtekként ismerjük. Kivételt jelentenek a nagy autonómiával rendelkező bélidegrendszernek a gliasejtjei, amelyek mind morfológiájukban, mind funkciójukban sokkal jobban hasonlítanak a neuroglia sejtekre, mint a Schwann-sejtekre. Ezért ezeket a sejteket enterogliasejteknek nevezzük.

Bár minden állati sejtnek vannak elektromos sajátságai, az idegsejtek arra specializálódtak, hogy a szervezet egyik helyéről a másikra elektromos impulzusokat közvetítsenek. Ez a funkció a sejtek morfológiájában is megnyilvánul. A sejtek hosszú citoplazmanyúlványai kapcsolódnak egymással és ezeknél a kapcsolódási pontoknál (szinapszisoknál) vagy közvetlen elektromos jelek jutnak át egyik neuronról a másikra (elektromos szinapszis) vagy specifikus kémiai anyagok (neurotranszmitterek) közvetítik az elektromos potenciálváltozásokat (kémiai szinapszisok) a különböző neuronok között.